Last minute ötletek plus-size bikiniseknek karantén után

Last minute ötletek plus-size bikiniseknek karantén után

Végre itt a nyár, de idén talán valahogy még igazabb az, hogy végre itt a karantén vége. Valahogy ez a tavasz most mintha kimaradt volna az életünkből és hirtelen nyár lett. Elterjedt az a szó, hogy karanténsúly. Hiszen sokan otthon maradtak, kiestek a megszokott edzésekből, bezártak a tornatermek, az uszodák, szaunák. Van aki a stresszt próbálta étkezésekkel levezeteni.. Nem úgy készültünk most erre a nyárra, mint ahogy megszoktuk minden évben, hogy felkészüljünk a bikini szezonra.

A nyár eljött, forróság van, mint ahogy megszoktuk és a szabadstrandok is kinyitottak végül. Nem kell kétségbe esnie annak sem, aki nem tudta az utolsó kilókat ledobni, hisz a piacon nagyon sok lehetőséget kínál a szépségipar és sok praktika is van, ami legalább abban segít, hogy komfortosan érezzük magunkat a strandon így karantén után is.

A strandra való felkészüléshez az egyik legfontosabb dolog talán, hogy hidratáljuk magunkat megfelelő mennyiségű vízzel, lehet hozzá tenni mentát, bazsalikomot, citromot, lime-ot, de az uborka is nagyon finom hűsítő a melegben, azzal együtt, hogy a bőr hidratált lesz. Én személy szerint szoktam kollagént és vízhajtó teát is tenni a vízbe, ez a két kombináció segít abban, hogy a bőrünk akár napok alatt hidratáltabb és feszes legyen, hiszen a szövetekben pangó vizet is el tudjuk így a testünkből távolítani, megszüntetve ezzel a feszülő, telt állapotot.

Az étkezésekkel is komfortzónán belül kerülhetünk pár napon belül, érdemes ilyenkor rostos gyümölcsöket enni, sokszor keveset. Az ember ilyen melegben talán nem is kíván sokat enni. Olyan gyümölcsöket és zöldségeket válasszunk, amelyek nem fújnak fel és így sokkal jobban fogjuk magunkat érezni a strandot. Lehet turmixokkal és smoothie-val is feltúrbózni az étrendet. Ha tartósan lefogyni nem is fogunk, de pár nap alatt csodákat tesz a hasunk körméretével.

Strandidőszak előtt a hideg-meleg felváltott zuhany és a paprikakémes köpölyözés és masszázs is nagyon gyors és látványos feszességet tud előidézni. Persze ha abbahagyjuk, akkor a hatása hamar elvész sajnos. Emellett én hajnalonként, vagy esténként szeretek elmenni kocogni és lépcsőzni. Nem kell sok alkalom ahhoz, hogy tónusos legyenek az izmaim az edzéstől. Karantén alatt sokat kihagytam, de strand előtt biztosan elmegyek edzeni 

Mit tehetünk ezen kívül még? Természetesen a fürdőruha fazonja sem mindegy, hogy milyen, hiszen az is nagyon sokat számít. Nagyon sok plus size bikinit ajánlanak a gyártók. Érdemes egyszer a barátnőkkel rászánni az időt és megtalálni a testformánknak megfelelő bikinit és strandruhát, kiegészítőket. Fontos, hogy megfelelő méretet találjunk, hiszen ha valahol bevág az pont az ellenkező hatást éri el, mint amire törekszünk. Én a plusminusco.com oldalon találtam meg a kedvenc bikinim, de persze nagyon sok egyéb oldal is van még, ahol vásárolhatunk.

A hidratált szép bőr, a szépen megválasztott bikini és strandruha már fél siker. A siker másik fele pedig az, hogy az egészséges italoktól és étkektől tényleg napok alatt teljesen más színben tudjuk látni a világot, szinte felszabadul a testünk.

Jó nyarat és pihenést minden plus size csajnak! J

Posted on